Bach-virágterápia autisztikus vonások esetén- Sikertörténet

2019.10.14

Néhány héttel ezelőtt egy aggódó Édesanya keresett meg. Elmondta, hogy kisiskolás gyermeke autisztikus vonásokkal rendelkezik, és sajnos nagyon sok sérelem éri problémái miatt nap, mint nap, ráadásul ekkoriban úgy tűnt, hogy az Anya kétségbeesését csak fokozza az, hogy nem kap segítséget onnan, ahonnan egyébként kellene, hogy kapjon. Hiába kopogtatott, küzdött gyermekéért, zárt ajtók fogadták. Tehetetlennek érezte magát, majd végül meghozott egy döntést. Úgy gondolta, nem lehet továbbra is kitenni gyermekét annak, aminek eddig volt, nem teheti azt meg, hogy továbbra is hagyja, hogy gyermeke nap, mint nap sérelmeket szerezzen problémái miatt, melyekről aztán éppen nem tehet. Nyilván az újtól való félelem, a döntése következményeitől való izgalom is súlyként nehezedett vállára, mindeközben mindent szeretett volna megtenni annak érdekében, hogy maximális mértékben felkészítse Kisfiát a változásra, és támogassa Őt abban, hogy minél előbb sikerüljön az új élethelyzettel megbarátkoznia, és a helyét megtalálnia. 

Mivel már korábban sok pozitív véleményt hallott az Édesanya a Bach-virágterápiával kapcsolatban, ezért arra kért, hogy állítsak össze egy olyan személyes keveréket Gyermeke számára, mely segítségével a Kisfiú könnyebben, zökkenőmentesebben átvészelheti azt, ami vár rá. 



A személyes keverék összetevői


Tekintettel a fennálló problémákra, nehézségekre az alábbi esszenciák segítségével állítottam össze a személyes keveréket:


OLIVE


Azoknak javasolt, akik úgy érzik kimerültek, mind testileg, mind lelkileg elfáradtak. Nincs energiájuk minden erejüket elvesztették.  Minden tevékenység kifárasztja őket és nyomasztónak érzik, ha valamit tenniük kell. Kimerültséggel együtt lehangolttá és szomorúvá is válhatnak. Nem képesek örülni semminek és céltalanság érzete lesz rajtuk úrrá. Ebben az időszakban nem tudnak neki kezdeni új feladatoknak, mivel nem éreznek magukban elég motivációt ehhez. Javasolt elhúzódó betegségek után, hosszú betegágyi gondozás után, személyes csapások idején (háború, válás, krízis, stb.). Túlfeszített munka, túlzott aggódás után, amikor emberfeletti erőfeszítések történnek.


WHITE CHESNUT


Jótékony hatással van az állandóan ismétlődő, visszatérő gondolatokra, melyek örökösen nyugtalanítják az elmét; folyamatos belső viták, aggodalmak és szóváltások, szellemi torlaszok esetén. A gondolatok megfejtés nélkül keringenek, újból és újból ugyanazokat a konfliktusokat bejárva, megszállottság, mely meggátolja a tisztánlátást; dráma, mely örökre befészkelte magát az agyba és nem hagy nyugtot.


HOLLY


Az egyik legfontosabb eszencia a 38 közül, mivel pozitív aspektusa a szeretet. A szeretet ellentéte a gyűlölet. A gyűlölet bújik meg, minden Holly állapot mögött. A HOLLY (Magyal) az összeférhetetlen, keményszívű, néha esetleg kegyetlen vagy durva emberek gyógyíre. Az ilyen emberek belül szenvednek - sokszor indokolatlanul. Nehezen költözik a szívükbe szeretet, könnyen dühbe gurulnak. A gyűlölet, az irigység és a féltékenység tölti ki gondolataikat. Tudtukon kívül bizonytalanságtól szenvednek, ezért gyanakvóak és támadóan viselkednek. Nem tudnak szeretni, szinte csak haragot éreznek embertársaik iránt. Sokszor bosszúállóak és kárörvendőek.


IMPATIENS


Másnéven: Nebáncsvirág, ez az esszencia olyan embereknek való, akik könnyen felidegesítik magukat. Türelmetlenek, mindent azonnal akarnak. Gyorsan cselekszenek, gondolkodnak és beszélnek. Általában jó képességű és hatékony emberek, de bosszantják őket a náluk lassabb munkatársak, ezért szívesebben dolgoznak egyedül. Függetlenek, utálják az időpocsékolást, és gyakran előfordul, hogy befejezik a mások által megkezdett mondatot. Lobbanékonyak, de hamar kidühöngik magukat. Szinte örökmozgók, kapkodásuk akár balesetveszélyes is lehet. Ha betegek, nyughatatlanok és türelmetlenek.


WALNUT


Vagyis:Dió, ez az esszencia azoknak való, akik nehezen alkalmazkodnak egy új helyzethez, akik túl érzékenyek egyes eszmékre, hangulatokra vagy befolyásokra. Változások, fordulópontok esetén hasznos: fogzás, kamaszkor, várandóság, válás, menopauza, vallási krízis, költözés, új munkahely, leszokás, régi megkötöttségektől való elszakadás, barát vagy hozzátartozó elvesztése vagy az öregedés alkalmával segíthet.


VERVAIN


Vasfű segítséget jelenthet azok számára, akik szilárd meggyőződésekkel bírnak, s ezeken nem akarnak változtatni, mivel szerintük nézeteik helyesek. Elszántak és túlfeszültek. Mindig mindenben túlteljesítenek, örökké fel vannak csigázva. Feleslegesen sok energiát fektetnek mindenbe, ezért sokszor túlvállalják magukat. Gondolataik két lépéssel az események előtt járnak. Gyakran vállalnak sok munkát, úgy, hogy több állást próbálnak egyszerre betölteni.


Azt hiszem erre vártam...


Néhány nappal ezelőtt, amikor a kisfiú állapotáról érdeklődtem, a következő képeket kaptam az Anyukájától:


Az üzenet pedig a következő volt:

,,Azt hiszem, erre vártam!" 

Örülök, hogy közös munkánknak meg lett az eredménye, és könnyebbé varázsolhattuk e Kisgyermek mindennapjait! 



           Amennyiben Te is szeretnéd kipróbálni            a Bach-virágterápiát, szeretettel várom jelentkezésed! 

Az alábbi kapcsolati űrlap segítségével könnyen fel tudod venni a kapcsolatot velem!